Szövevényes, vérbő komédia és egyben kedves mese Szigligeti Ede Liliomfija, amely a Szegedi Nemzeti Színház színpadán debütált. Bodolay Géza rendezésében a pörgő poénok és a kínosan hosszúra nyúló jelenetek váltakozását hol falról potyogó tányérok, hol vicces távolságtartással énekelt dalok kísérik.
Aki a Liliomfi cím hallatán sóhajtva idézi fel a Makk Károly rendezte filmet Darvas Ivánnal, Krencsey Marianne-nal és Dajka Margittal, az mást fog kapni a Szegedi Nemzeti Színházban. Bodolay Géza rendező – ígérete szerint – szigorúan követi Szigligeti Ede nagyváradi drámaíró, rendező történetvezetését. A pénteken bemutatott, 1849-es társadalmi vígjáték a klasszikus komédia bonyodalmaival dolgozik: az ártatlan lányka beleszeret a hírhedt „teátristába", de gyámatyja is kiházasítaná. Bár pont a szerelmeseket szánnák egymásnak, ők erről mit sem tudnak: megtévesztés, majd szöktetés árán lennének egymáséi. Végül persze a kalamajka happy endbe torkollik, ám a megoldásig helyzetkomikumok sorát élvezheti a nagyérdemű.

Elsőre Szigligeti nyelve idegenül, sőt modorosan hat, ám az előadás frissen tartásában a társulat két új tagja vitathatatlanul oroszlánrészt vállalt. 

Ferencz Nándornak köszönhetően Liliomfi számos új arcot kapott, a számító cselszövőtől az odaadó Rómeóig, Vass Zsuzsanna pedig Mariska szerepében az égi tünemény helyett egy igazi nőt mutat be. Elsősorban kettejüknek köszönhető az is, hogy az előadásból „rendszeresen kihagyott dalok" kísérőből kiegészítő elemmé válnak: a nóták a kiszólásokkal együtt a szereplők ki nem mondott gondolatairól árulkodnak. A poénok a játék minden szintjén jól működnek. A legharsányabb nevetést Szilágyi Annamária Kamilla nem annyira kisasszonyként, a címeket a végtelenségig halmozó dr. Szilvai Tódorként Kárász Zénó váltja ki, de Pataki Ferenc is arat a szerencsétlenkedő fogadós alakját magára öltve. A Borsos Beáta által megformált lánya, valamint pincére szerepében Szívós László szintén szerelembe esik, és szökni készül, bár naivitásuk inkább zavaró, mint bájos. Sorban Csaba – szokás szerint – a Szellemfinek adott játékmester szerepében tündököl, rendszeresen és egyáltalán nem zavaróan állítja meg a történetet egy-egy kiszólással vagy épp a műbe csempészett Petőfi-verssel. Általa nemcsak romantikus, történelmi is a színpadi kavalkád, és bizony a mára is rá-rámutat.

Azonban hiába pörögnek a poénok, és lendületes a játék, a legtöbb jelenet kínosan hosszúra nyúlik. Túl jókat nevetünk Schubert Pisztrángjának különös feldolgozásán, azon, hogy Szilágyi Annamária minden adottságát be meri dobni a Liliomfiért folyó harcba, vagy épp a fogadóslány esetlen kérőjén, a Czene Zoltán megformálta, tenyérbe mászó ifj. Schwartzon. A történetben rejlő giccsből egyébként a díszletekre is jutott: a virágosminta-boomért Mira János felelős, a jóval visszafogottabb jelmezekért Bianca Imelda Jeremias.

A színek, kapcsolatok és csalások karneválját falról lepotyogó tányérok, repkedő parókák és a közönség harsány tetszése kíséri. A Szegedi Nemzeti Színház Liliomfija pontosan annyit ad, amennyit ígér: biztonságos komédiázást, nevetést, a valóságtól messze távol.


Kiss Tímea
Délmagyarország, 2016. február 1.