Keresztes Attila a közönséggel összekacsintó, kacagtató, abszurd commedia dell’arteként állította színpadra Csokonai tündérbohózatát a szegedi társulattal a kisszínházban.
     Régen nevettem annyit szegedi színházi produkción, mint most a Karnyónén, pedig Csokonai tündérbohózata nem tűnt vonzó darabnak, felkészültem az irodalomtörténeti relikviától várható kétórányi szenvedésre. Nem árt, ha előítéletei miatt időnként elszégyelli magát az ember. Ahogyan eddig, Keresztes Attila most sem okozott csalódást a rendezésével: kreatívan porolta le a régi szöveget.
     Az alaphangot már az első jelenet megadta: Samu, Karnyóné bolond fia a bolt egyik lámpájából kicsavart villanykörtét ajánlgatta körteként a boltoslegénynek. Fodor Viola díszlete régi, lepusztult vidéki szatócsboltot idéz fiókos faliszekrénnyel, pultként is szolgáló nagy asztallal, poros számlakönyvekkel. A huzatos ablakon minden nyitásakor besüvít a szél. Bianca Imelda Jeremias jelmezei a 18. századi viseletből merítenek, de aztán egy-egy kiegészítő elemtől rögtön groteszkké válnak. A díszlet és a szegedi társulatra újraszabott jelmezek is Keresztes nyíregyházi produkciójából jöttek, a színészektől lett más ez az új verzió.
     Nagy nyereség, hogy a két számító szeleburdi szerepében újra együtt brillírozhat a bevált szegedi páros. Borovics Tamás hórihorgas, német akcentussal beszélő, rizsporos parókában, talpig fehérben alakoskodó Lipitlottya és Gömöri Krisztián francia divatot majmoló, feketébe öltöztetett Tipptoppja méltó ellenfelei és remek ellenpontjai egymásnak. Szabó Gabit kapafogú világrút banyává maszkírozták; finom humorral rajzolja meg a „sóvár asszonyállat" karikatúráját, közben az emberi esendőségről is mesél. A legösszetettebb feladat talán a Kuruzst alakító Pataki Ferencnek jutott, aki „egy személyben doctor, borbély, alchimista, kéznéző chiromantista, zsibvásáros, drótvonó, poéta, kosárkötő" – továbbá Csokonai mai reinkarnációjaként Mihály feliratú csillogó pólóban adja a haját dobáló, önimádó popsztárt. A bővérű Borist eleven természetességgel játszó Szilágyi Annamária rolleren gurul a színpadra; vetkőztetéskor szoknyája minden rétegéből újabb tollpihefelhők szállnak. Karnyóné bolond fiát női ruhában, kopasz fejére apró piros masnit erősítve Sorbán Csaba erős groteszk ízzel formálja egyedivé. Szívós László Lázárja szolgalelkű, jelentéktelen boltoslegényből válik hangosan méltatlankodó lázadóvá. Rácz Tibor Karnyóként hálátlan feladatot kapott: egy képkeret mögött kell némán lereagálnia a színpadi történéseket, mielőtt a végén elmondhatja néhány mondatát.
     Kazár Pál jó érzékkel megírt, stílusosan könnyed kísérőzenéjét a Honfi Mónika (oboa, blockflöte), Kiss Márton (hegedű, brácsa) és Kovács Gábor (szintetizátor) alkotta trió odaadással, humorral játssza.
     A rendező és a színészek abszurd poénokkal, gegekkel, improvizációkkal dúsították – vagy épp lazították – Csokonai olykor nehezen követhető, régies szövegét. A hullámzó intenzitású előadásnak a közönséggel összekacsintó, időnként szinte interaktív közös játékká alakuló jelenetei bizonyultak a leghatásosabbaknak. Aki bírja az abszurd humort, jól szórakozhatott ezeken. „Aki többet várna, menjen a londoni theatrumba" – ajánlja már Csokonai is a záróbeszédben.


Hollósi Zsolt
Délmagyarország, 2013. szeptember 23.