A Kosztka gyerek
Gyors egymásutánban négy bemutatóval kezdte szezonját a
kecskeméti színház, hogy egyszerre mozgósíthassa valamennyi közönségrétegét. A
főépület délután a gyerekeké, esténként pedig felváltva az operettrajongóké és a
Bodolay-kedvelőké. Utóbbiak örömére indult az Üzemszínház évada is. Igaz, oda
most nem töprengősdivel várják a nagyérdeműt, hanem társadalomlélektani
bulvárral és vérfagyasztó derűvel. A darabok közös vonásaként talán a
szabadságösztön változatos megnyilatkozásai említhetők.
(...)
Szülőföld
A felvidéki kisvárosban, az ügyesen rajzolgató Kosztka
gyerek édesanyját fürdőbéli ágyasává teszi a település polgármester-kéjura.
Teheti, mert az asszony halottnak nyilvánított papája, aki Bem apó valahai
tábornokaként vett részt a szabadságharcban, váratlanul előkerül, és a családi
portán rejtőzködik. 1864-et írunk. A hirtelen felbukkanás szempontjából a
legszerencsétlenebb napokat éli a nemzet, amikor Deák Ferenc – mintegy a
kiegyezési hajlam gesztusa gyanánt – parancsot ad a szabadságharcosok bujkáló
maradékának felkutatására. A polgármester túlteljesít. Egyéb magánérdekű,
koncepciós túlkapásai mellett, letartóztatja a diákjaiba 48-as eszméket plántáló
tanítót, s ez lesz a veszte. A diákok szabadságharcot szerveznek: túszul ejtik a
városatyát, és kiszabadítják tanárukat. Félboldog pillanatba torkollik a
győzelem. Köztörvényes cselekedeteiért bilincsben szállítják a polgármestert az
ungvári börtönbe, ám közben ópapa – ahogyan érkezett – eltávozik nesztelen.
Hamar jött. A hetvenhat évesek szenilis türelmetlensége csalta e ki
rejtekhelyéről, vagy a társadalmi békesség látszata? Egyre megy.
Szabadságharc Szebenben. A Katona József drámapályázat
díjnyertes művét eredetileg egy ifjúsági pályázatra nyújtotta be a szerző. Egyik
véleményezője azt írta: „Kérdéses, hogy valóban gyerekdarab-e (…) a Csontváry
Kosztka Tivadar életrajza alapján készült népies színmű (…) terjengős, modoros
nyelven szóló darab." Az előadás nyelve nem terjengős, nem modoros. Egyik eszmei
vonulata a felnőttkori közösségi igazságérzék sorvadásáról szól, a másik arról,
hogy a forradalom a gyermeki lélek tartozéka: romlatlan, tiszta, naiv – tehát
pofonegyszerű. Az indítékai is a gyermeki eszmélkedéshez köthetők: megfosztanak
engem a tudás izgalmától, és bántják az édesanyámat. Az alapsérelmeink nem
kötődnek életkorhoz, s nagyon természetesen viseljük őket a miattuk kezdett
harcunkban – a győzelmeink vagy a bukásaink során. A közti helyzetek
esztendeiben szokott ragállyá dagadni a magán magaviseletünk kórja: az
alkalmazkodás társadalmi táncrendje, a mártíromságra következő passzív
ellenállás, az akarat ernyedése, az engedékenység, a rejtett átpártolás, a
besúgás, majd a nyílt átállás. Bodolay iskolatáblát tesz a színpadra, és
levezeti történelmünkön a misztikus 16-os számot mint a magyar kórfordulók
kritikus évét, amelyben a forradalmakat elnyomó gépezet rúgni bír még egy utolsó
nagyot a zsendülő igazságkeresők ülepébe. Így következik nála ’48-ra ’64, ’56-ra
’72 (a március 15-i tüntetések szétverése) és ’89-re ’95… aki számára a képlet
az előadás alapján nem világosodik meg, hazaviheti magával a számtanirka alakú
műsorfüzetben.
Az előadás azonban világos. A Nyíregyházáról
átszerződött Sorbán Csaba (Kosztka Tivadar) értelemteljes figyelme,
világot átfogó szeretete-érzékenysége, az igazság ritmusát hibátlanul tartó
beszéde hiteles forradalmárt idéz. Apját, a rendőrfőnöki tisztéből felmentett
patikust Kőszegi Ákos alakítja, felmutatva a tűrés és a lázadás
lehetősége/kényszere között leképezhető összes hangulati árnyalatot.
Megalázójaként Rubold Ödön (polgármester) játszik kiemelkedőt. Fennkölt
kisszerűségéből gerjedő halk cinizmusa a rettegés derűjét árasztja: a hatalom
illékonyságának sejtelmét elfedni hivatott modor. Nem maradnak el mögöttük a
többiek. A kísértethős Ópapa figurája Ádám Tamás alakításában ugyanolyan fontos,
mint az igazgatói páholy könyöklője mögül kísértő Basa István zenésze, aki Dobos
Ferenc Jóska szerepében a felső hatalom jelenlétére figyelmeztet időnként. Ha
nem halljuk, akkor a dob antennáját látjuk. Ugyanilyen jelképesen, a
zsinórpadlásról olykor akasztott öltönyök ereszkednek alá…
Balogh Tibor
Criticai Lapok, 2005/12. (részlet)
|