Annak, aki szereti Tarantino Ponyvaregényét, biztosan bejön majd Gieselmann abszurd fekete komédiája, a Kolpert úr is, amelyet Hollós Gábor rendezésében pénteken mutattak be a szegedi kisszínházban.
     Beethoven-szimfóniát dirigál lemezről egy izgága fickó egy modern lakásban. Lapostévével, laptoppal, videokamerával és vetítővászonként, térelválasztóként funkcionáló lapfüggönnyel is föl van szerelve a kégli, amelynek fürdőszobája is látható az üvegfalon keresztül. Hamarosan kiderül: a fickó Ralf Droht káoszkutató matematikus, aki párjával, Sarah Dreherrel az asszony kolléganőjét és férjét várja vendégségbe. A házigazdák nem barátkozni, hanem szórakozni szeretnének. Arra kíváncsiak, hogyan reagálnak a vendégeik, ha megtudják, hogy a lakásban van egy ötödik ember is – a két nő főnöke, Kolpert úr a számviteli osztályról. Pontosabban csak a hullája, hiszen nem sokkal korábban megölték.
     Az alaphelyzet abszurditása hamarosan tovább fokozódik – aki átélhető realista történetként próbálja felfogni a cselekményt, az rossz útra téved, mint a mögöttem ülő idős házaspár. „Uramisten! Szűz Máriám! Jézus Krisztus! Borzalom! Ez a szerző elmebeteg, őt kellene lelőni!" – ilyen beszólásokkal kommentálták végig az erőszakban és testnedvekben tobzódó előadást. A szerző, David Gieselmann persze nem elmebeteg, pontosan tudja, mit miért csinál. Szereplői meghökkentő, elborzasztó, de nagyon is mai, kis túlzással azt is mondhatnánk, ismerős figurák. Nem tudnak mit kezdeni önmagukkal, kapcsolataikkal, az életükkel. Megvan mindenük, de az a kínzó üresség, amelyet állandóan éreznek, az őrületbe kergeti őket.
     A fiatal rendező, Hollós Gábor sok jó ötlettel állította színpadra a világsikerű darabot. A videotechnika alkalmazása – a szereplők önmagukat, egymást is folyton kamkorderrel veszik –, a találó film- és YouTube-bejátszások, a videobeszélgetés a pizzás diszpécserrel dinamikussá, az életük egyre nagyobb részét virtuális világban élő fiatalabb közönség számára ismerőssé, befogadhatóvá teszi az előadást. Az internetet nem használó idősebbek számára persze ettől még inkább idegesítő, idegen, érthetetlen lehet az amúgy is sokkoló történet, amelyet a Rigoletto, a Traviata vagy a Norma szinte reklámszignálként felcsendülő népszerű részletei sem hoznak hozzájuk közelebb.
Sorbán Csaba alakítja az alkoholista káoszkutató Ralf szerepét, akinek meggyőződése, hogy a megfigyelt káosz rendszerezhető. Laptopján épp azon dolgozik, hogy a digitalizált Mona Lisa képpontjait kaotikussá tegye, majd a káoszból újraalkossa. Nehéz eldönteni, hogy zseni vagy elmekórtani eset. Élettársát, Sarah-t Borsos Bea rámenősnek tűnő, mégis inkább sodródó, bizonytalan nőnek mutatja, aki félóránként kényszeresen átöltözik, de mintha nemcsak a ruháit és a parókáit, hanem legszívesebben a személyiségét, identitását is lecserélné. A vendég Mole házaspár női tagját, Edithet Kéner Gabriella szexfüggő, kikapós szőke bestiaként ábrázolja, aki melák férjét bármikor, bárkivel hajlandó felszarvazni.
     Kárász Zénó remekül eljátssza Bastian, az antialkoholista, sikertelen építész férj fokozatos kivetkőzését önmagából. Barnák László tágra nyílt szemekkel adja az elképedt pizzafutárt, aki sok mindent látott már, de amit ebben a lakásban tapasztal, az már neki is sok. A készületlen nézőnek is sok lehet a vérből, pisiből, hányásból, de aki Tarantino Ponyvaregényén nőtt fel, valószínűleg már a szeme sem rebben a gyilkosságoktól. Annak tudja látni Gieselmann darabját, ami: brutális, abszurd fekete komédiának az elidegenedett, válságba került mai emberről. A biztonság kedvéért talán érdemes lenne inkább úgy hirdetni az előadást: nemcsak 17 éven aluliaknak, de romantikus széplelkeknek sem ajánlott.
     A produkció színlapján nem tüntetnek fel jelmez- és díszlettervezőt; ezt a feladatot valószínűleg a rendező oldotta meg munkatársaival; ha jól láttam, részben korábbi előadásokból kölcsönzött díszletelemek felhasználásával. Fontos szereplője a játéknak a vacsorára rendelt négy nagy pizza is, ezért stílusosan a szponzoráló pizzéria reklámja is belekerült az előadásba.


Hollósi Zsolt
Délmagyarország, 2012. október 29.