Ki ölte meg Kolpert urat a szegedi Kisszínházban?
 

     Született az európai kultúrkörben egy színdarab, David Gieselmann tollából, aki a mai német dráma meghatározó alakjaként ismert. Ezt a színművet mutatták be most Szegeden.
    A mű címe és címszereplője Kolpert úr, akiről rengeteg dolgot megtudni az előadás során. Többek között, hogy kollégája az est női házigazdájának, és agresszív szemérmetlenséggel viselkedik gyanútlan kolléganőjével a liftben. Sőt, meg is dugja rögvest. A kezdet gyanánt a felvonóban, aztán meg másutt is – a hölgy mind nagyobb örömére. Merthogy vonzó macsó férfiú az illető és szexuális nagyágyú. Vagy épp ellenkezője mindezen állításoknak: ronda, mint a bűn. Begyepesedett hivatalnok, akinek világa nem terjed túl az általa könyvelt szelvénybizonylatok összességén. Riadt szürke nyúl a nőkkel szemben. Visszataszítóan megvetésre érdemesült hím csökevény a számviteli osztályról. Nincsen szoknyát viselő lény, aki megkívánná testét vagy szellemét - sem liftben, se máshol.
    Halála bizony hasznos mindenki számára – ebben végül egyetértenek a színpadi szereplők. - Igaz, nem is szükségszerű.
    A jól reklámozott darab nevezett Kolpert ura viszont egyetlen alkalommal sem jelenik meg a Kisszínházban. Így a róla szóló állításokat sem szembesíthetik a nézők a valósággal. Pontosabban, testi valójában mégis feltűnik a második rész folyamán, amikor már csaknem elfeledtük… Nem is létezőként teszi ezt, hanem becsomagolt, friss holttest gyanánt. Merthogy korábban már eltették láb alól az unalmasnak ígérkező este házigazdái. Egy káoszkutató és hivatalnok barátnője. Hogy igazán miért?.. Nem lesz felderítve. Meg az sem, miként bukkan fel a semmiből teteme, miután sokáig a lakás előterében terpeszkedő, dohányzóasztalt formázó láda lakójának hittük. Ez sem világosodik meg, mint ahogy sok más sem, ami megszokott az ilyen darabokban (filmekben) általában. Pl. mitől lesz agresszív a vendég építész, meg szőke neje, miért viseli békével a fojtogatást ház gazdája és a pizzafutár, miért vált ruhát a nej félóránként, s mi az indítéka az eszement gyilkolást követő meztelenkedésnek…
    Amúgy szerepel a dialógusok között mindenféle jónak hangzó modern kiszólás a káosz filozófia fizikájáról, a német szellemiségről, az abszurd halálvágyról és képtelen életérzésekről, amelyek ugyan nem mélyítenek el semmiféle gondolatot, de alkalmasint jól hangzanak a figurák érzelmi kiüresedettségének körítéseként.
    Más szóval Kolbert úr, mint színdarab, nem a drámaírói nagyság csúcsteljesítménye, már ami a cselekmény és a figurák logikus összefüggéseit illeti. De ez nem baj, - száz hasonló produkció fut a világ színpadain, s bármelyik nevezhető világsikerűnek.
Különösen, ha a színtársulat és rendezője nem kezeli másként, mint feljavítandó, kitölthető lehetőségek körét egy lazán eltöltendő másfél órás színházi előadás céljából.
    Nos, a szegedi Kisszínházban éppen ez történik.
    Ezt a produkciót a fiatal Hollós Gábor rendező tette azzá, ami lett: határozottan szellemes, jó tempójú előadássá, amely ügyesen egyensúlyoz a röhögtetés és a nézői elborzasztás között, mindenféle mondanivaló erőltetése nélkül. És számos korszerű, ugyan Szegeden provokatívnak ítélhető látványelemet is tehetséggel használva gondoskodik a nézőtéri figyelem ébrentartásáról.
Főként, ha épp elernyed a sztoribeli feszültség, - merthogy van ilyen is.
    Így kap funkciót az előadásban okos telefon, digitális kamera, a szereplők arcának, fintorainak szuperközeli videofelvételére és a nagy monitorra való, lélek-elemző kivetítésére. Ugyanígy az átlátszó falu fürdőszoba izgalma (pisilés, hányás meg tusolás céljával), félhomályba bukó francia ágy a háttérben, mint az erőszakos halált hozó cselekmények helyszíne. De még ezeknél is valóságosabbak a szegedi pizzateriából melegen érkező hatalmas „szponzor” pizzák dobozai is.
    Ez a díszlet és kellék-tér jól bejátszható a színészek által. Ők pedig jó hangulatban teszik a magukét.
    Talán a vendéglátó házigazdák a dinamikusabbak. Közülük a káosztudor Ralfot alakító Sorbán Csaba az érdekesebb, barátnője, Sarah hiszteroid karakterét Borsos Beáta hozza. A Mole házaspár asszonyi tagját megszemélyesítő Kéner Gabriella árnyaltabb. A mamlasz, de jól ingerelhető férj figuráját, Bastiant, Kárász Zénó igen kiabálósra vette. A pizzák hordózójaként jeleskedő Barnák László pedig kevés valódi funkciót kapott az előadásban.
    Végül: hogy ki alakítja Kolpert úr becsomagolt holttetemét?
    - erről nincsen tudomásunk.



Pavlovits Miklós
Szeged24.hu, 2012. november 4.