Élektra Helsingőrben, Helsingőr a műhelyben
 

     Nem mindennapi élmény intertextuális műhelygyakorlatot látni. Azaz két vagy több, analóg vagy megközelítő műfajú darabból kiemelt részletek alapján megírt szöveget színpadra vinni egy kerek, élvezhető, közérthető, egész estét betöltő előadásban a vásárhelyi színművészeti egyetem harmadéves hallgatóival. Dicséretre méltó kezdeményezés.

     Shakespeare Hamlet, dán királyfi című tragédiájának vezérfonala több ízben egybevág Szophoklész Élektrájának alapgondolatával, mindkét címszereplő apja halálának okát, motivációját keresi, miközben az anyjával egybekelt, trónbitorló nagybácsi gyilkos tettének megtorlását tervezi. A két remekműből kiléptetett, testvérekké összekapcsolt Hamlet és Élektra gyásza mintegy tragikusabbá teszi az amúgy is szomorú eseménysorozatot a Játék Helsingőrben című előadásban, ám tervük kivitelezésére már erőtlenekké válnak, erejüket nem bírják összehangolni, így hát a megtorlás csupán a shakespeare-i "előírás" szerint zajlik le, az antik tragédia deus ex machina megoldása megmarad a kórus szintjén. Pedig az átirat teret hagyott bármilyen végkifejletnek, még az analóg pályájú szereplők egymás mellé való állítása is. Bizonyára érdekes lett volna, amint Hamlet és Oresztész legyilkolja Claudiust és Aigisztoszt, látni Gertrud és Klütaimnésztra haláltusáját, a Szellem és Élektra katartikus élményzáró kórusát, hallani, megkettőződve bemutatni minden személyi és közös tragédiát, a kardok pengéjére rávitt és a kupákba töltött méreg okozta hagymázas látomásként. De ezt egy másik alkalomkor, talán. Ezúttal a helsingőri királyi udvarba érkezett színészek nem Gonzágó halálát adják elő a híres Egérfogó-jelenetben, hanem Szophoklész Élektráját mutatják be, produkciójuk eseményfonalát beleszőve a hamleti tragédiába, így az intertextuális műhelygyakorlat interszcenériává válik.

     Killár Kovács Katalin osztályvezető tanár koncepciójában a harmadéves színis diákok váltogatják szerepeiket, az öt felvonásban elképzelt színészmesterség-gyakorlatban ugyanannyi Hamletet, Claudiust, Gertrudot, de néhány Opheliát, Poloniust, Laertest láthatunk, ami alkalmat ad mindenik előadó diáknak bizonyos szerepkörrel való megismerkedéshez, beilleszkedésükhöz, egyúttal rátermettségüket is felmérendő. A teljesség igénye nélkül néhány alakítást meg kell említeni a legkiválóbbakból, ami cseppet sem szorítja háttérbe a meg nem említetteket, hiszen tulajdonképpen csapatmunkáról van szó. Boros Mária Hamlet női pandanjaként jelenik meg Élektra szerepében, mindvégig. Bokor Barna Claudiust kissé humorosra fogta, Poloniusként megközelíti szerepét, Laertesként megcsillogtatja vívótudását. Boldizsár Emőke alakítja a legemlékezetesebb dán királynét. Györffy András inkább az ösztönöktől hajtott Hamlet alakítója, míg Téglás István jobbára az értelmiségi beállítottságú, intellektuel típusú Hamlet megformálója. Benczédi Eszter ámulatba ejtően hamvas Ophelia. Bodolai Balázst maga alá gyűrte Hamlet emberi nagysága, lelki tusája. Bálint Éva Opheliája érzékeny bakfis, mintegy megelőzve sorsának tragikus végét. Sorbán Csaba először ügyefogyott Cornelius, azután a vidámságot teremtő Claudius, majd visszafogottabb Polonius, később a dán királyfi titkát jó barátként magába záró Horatius, a legvégén pedig a világ összes szomorúságát szívén viselő, élettapasztalattal felvértezett, felnőtté vált Hamlet.

Stracula Attila
Erdélyi Napló, 2003.04.22.