Anyamacska, sutakutya
Milyen az, amikor a szülők nem csupán áhítatos
csöndben, nagy figyelemmel kísérik a gyereküknek szóló előadást, hanem meg is
könnyezik? Az I. ESZME Fesztiválon kiderült.
Az ESZME minőségi színházi
előadásokat létrehozók alkotóközösség; elnöke, Csató Kata, legtöbb tagja
bábművész. Hitvallásuk szerint a magyar kulturális közéletben részt vevő
szabadúszó előadóművészeket kívánják összefogni, vagyis a tagjaiban az a közös,
hogy mindegyikük számára fontos a függetlenség. Tagjainak többsége (egyelőre
még) bábszínházaknak dolgozó alkotó.
A 2005-ben bejegyzett ESZME, vagyis az Európai Szabadúszó
Művészek Egyesülete első fesztiválján, a Thália Színházban az általam látott
előadások többsége igen magas - maradva a mozaikszónál: európai - színvonalú
volt, egyikük pedig a legjobb színházi produkciók közé tartozott, amit az utóbbi
öt évben láttam. Mert milyen is az, amikor a szülők nem csupán áhítatos
csöndben, nagy figyelemmel kísérik a gyereküknek szóló előadást, hanem meg is
könnyezik azt? Márpedig ez történt: mellettem két helyről is hallom a kérdést a
Repülési lecke kezdőknek előadásán: "Anyu, miért sírsz?"
13 produkciót mintegy 22 alkalommal adtak az ESZME négy
napján a néhány fős társulatok, vagyis széles volt a választék, a hétvégéken
pedig az érdeklődés is élénkebb lett. A kísérőrendezvények mintegy fele szólt
csak a gyerekeknek, maradék részük, a Kritikus Óra beszélgetései a felnőtteknek.
Mivel én a gyereket majd minden előadásra magammal vittem, elvégre kell valaki
egy ilyen rendezvényre, aki a duplafenekű előadások másik oldaláról is számot
tud adni, a felnőttprogramok látogatására, ha éreztem is késztetést, azokat nem
volt módom látogatni.
Sajnálatos, hogy a fesztivál nem lakta be az egész épületet,
a bábkészítők beszorultak a termekbe, nem lett a színház gyerekzsivajtól hangos
- bár ennek a személyzet lehet, hogy inkább örült -, nem nyújtotta ki csápjait
az ESZME a folyosókra, a nagyterem felé, a büfé is csak pár doboz, a ruhatárban
fellelhető üdítőre korlátozódott. Vagyis láttam már élénkebb fesztivált is e
helyen, de a lényeget, azaz az előadásokat tekintve e fesztiválnak a
legrangosabb seregszemlék közt van a helye. Ez alapvetően annak köszönhető, hogy
az alapító egyesültbe számosan kértek helyet a legjobb bábművészeink közül.
Voltak a négy napnak visszatérő vendégei, alkotók - Badacsonyi Angéla, Fabók
Mariann, Majoros Ági -, akik több előadásban is részt vállaltak, több előadást
felvezettek. Badacsonyi Angéla a két legszínvonalasabb előadásban nyújtott nívós
színészi teljesítményt, Fabók Mariann pedig két, a régi vásári mutatványokhoz
hasonlóan vérbő, hangos, kellemes, remek bábburleszket adott a gyerekeknek.
A bábszínház sikerének egyik fokmérője, mennyire tud
kapcsolatot létesíteni a bábos a gyerekekkel. Ezekbe az előadásokba sokkal
inkább belefolyik a közönség, a gyerekek néha a gesztusaikkal, egész testükkel
követik az előadást, szurkolnak, be-bekiabálnak.; és pont az a jó, ha nem fogják
vissza magukat, ha kérdeznek közben, ha szorítanak a hősnek. E szempontból is a
legjobbak egyike volt Fabók Mariann, aki aktivizálta a kicsiket.
A bábelőadásoknak nemcsak egykor, de mostanában is szinte
minden rétegét a társulat - aki olykor egyetlen személy - alkotja meg: a
díszletet, a bábokat, a szüzsét, a dialógokat is. Ha lebontjuk az előadásokat
elemeikre, akkor feltűnő, hogy a legtöbb javítani való éppen a szövegeken lenne:
a hallható textus fékez be egy előadást. A Bollár Kótyag és Mámori Nellike
találkozásának szövege például túlontúl sok, már a cím is túl hosszú, s
olyasfajta érzelmi azonosulást követel meg, amire egy hat-hét éves sem biztos,
hogy képes. Mámori Nellike kötéltáncosnő és akrobata, később bohóc történetét
egy nem elég koncentráltan figyelő alig-iskolás nem érti teljesen, nem biztos,
hogy felfogja a látottakban rejlő erkölcsi üzenetet. Márpedig a figyelem
lankadásával egy előadónak számolnia kell, a figyelmet tornamutatványokkal, több
cirkusszal fenn kell tudnia tartani. Ezt az előadást vagy húsz perccel
hosszabbnak éreztem én is - a gyerek is - a kelleténél. A játszó Törőcsik Eszter
egyébként végig igen intenzíven volt jelen, nem neki róható fel, hogy az előadás
leült.
Körülbelül ugyanennyi ideig tartott A magányosan sétáló
macska is, de abban mégsem voltak üresjáratok, e jól felépített, az állatok
megszelídítésének történetét elmondó mese egyik erőssége a finom humor volt. Az
ősemberpár ősveszekedéseibe a szülők a mai párok ősöktől eredeztethető,
kiszakíthatatlan gyökerű konfliktusait hallhatták bele. Az állatok mind
karaktere(se)k voltak: a tehén kissé álmos, szende, a kutya ellenben élénk,
kezes. A kiváló bábok mögött kissé kopottnak hatott ugyan a háttér, mintha
pergett volna már a festék az utazóládákon, de a két színész, Badacsonyi Angéla
és Sorbán Csaba olyan melegen keltette életre a figurákat - olykor egész
virtuózan váltogatva a bábjaikat - hogy a gyerekek többsége az előadás végén
csukta csak be a száját.
A Százszorszép Bóbiskának a díszlet, az ahhoz szervesen
kapcsolódó bábok voltak a legérdekesebb eleme: a harangtornyot és az abban ülő
kis harangszörnyeket mintha egy keramikus tervezte volna (ha Schrammel Imrét, és
nem Mátravölgyi Ákost nevezik meg a goromba kis figurák alkotójának, simán
elhiszem). A Majoros Ági által felvezetett történet ráadásul abból a szempontból
is hasznos, hogy a még mindig felette férfiközpontú magyar társadalom
javításának szándéka is érezhető rajta.
2011. május 12-15. - Thália
Színház, Arizona és Új Stúdió
I. ESZME Fesztivál
Kolozsi László
Fidelio, 2011. május 22.